A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köles. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köles. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 4., vasárnap

Gombás cukkini

Lecsó helyett sikerült egyszer összehozni, az otthoni hozzávalókból.
Miután sikere volt, bekerült a gyerekétkek sorába.

Hagymadinsztelés után kevés őrölt pirospaprika, aztán a kockázott cukkini és gomba.
Kevés vízzel fölengedem, puhul. Addig megfőzöm a kölest sóval, vegamix-szel.
A megpárolódott cukkinihez hozzákeverem a kész kölest, és még pár percig összefőzöm.


 Ehhez az adaghoz most került egy kevés paradicsom is a kertből (meg padlizsán is).

Eleinte tojással készítettem, de ovitábor alatt vittem a gyerekeknek, és valaki rákérdezett, hogy köles van benne? Így jött az ötlet... :)


2011. május 11., szerda

Köleskrém


Egy ideje teljes tejdiétán vagyok, próbálkozom mindenfélével.
Szerintem ez finom is, már annak, aki szereti a szerecsendióval fűszerezett dolgokat.

Hozzávalók:
1 csésze forró főtt köles
negyed csésze főtt sárgarépa
fél kávéskanál szerecsendió
3 evőkanál durumliszt
3 evőkanál olaj
só

Az anyagokat összeturmixoljuk, ha szükséges, még ízesítjük.
Jó étvágyat!

Forrás: Feketéné Bokor Katalin: Életreceptek - ételreceptek

2010. november 24., szerda

Hamis túrógombóc kölesből


Ezt a gombócot először az oviban ettem és nagyon örültem amikor megtaláltam a receptjét a Napfényes Élet Alapítvány Gabonaételek című könyvében. Nálunk mindenki szereti, még a legválogatósabb is.

Hozzávalók:
- 15 dkg köles (előző este beáztatni)
- 6 dkg tönkölybúza dara
- 5 dl rizs ital
- 2-3 dl szójajoghurt (én ezt elhagytam)
- 4 ek barnacukor
- 1 csipet só
- 1 citrom leve (ha bio én a héját is belereszelem)
- 0,5 dl olaj
- 10 dkg zsemlemorzsa

A rizstejet felteszem melegedni a cukorral és beleteszem a leszűrt kölest. Addig főzöm amíg majdnem teljesen megpuhul, akkor beleteszem a darát és készre főzöm. Letakarva félreteszem amíg megpirítom a morzsát. Ha már" kézmelegre" belekeverem a citromlevet, sót, vaníliás cukrot. Ekkor kellene az 1 deci szójajughurtot is belekeverni, ha túl sűrű én rizstejjel lazítom. Sűrű ragadós masszát kell kapnunk. Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, a morzsában megforgatjuk. Ezt nagyon szeretik a gyerekek csinálni, így az asztalnál mindenki találhat kedvére való formájú méretű gombócot:) Melegített szójajoghurttal, vagy tejföllel és porcukorral tálaljuk.

2010. február 20., szombat

Kölesfelfújt



Nagyon megörültem ennek a receptnek, mert sajnos a köles nálunk nem túl népszerű. Ebben a formájában eléggé rejtve van és még ízlett is a gyerekeknek.

Hozzávalók:

3 dl köles
3 dl víz
6 dl tej
8 evőkanál méz (ezzel a mennyiséggel alig lesz édes)
4 db tojás
5 dkg vaj
1 db citrom reszelt héja
vanília aroma

A kölest a vízben felteszem főni, ha felszívta felöntöm a tejjel és puhára főzöm. Tojássárgát kikeverem a mézzel és a vajjal. Amikor felhabosodott belekeverem a kihűlt kölesbe. Ezután következik a fehérje, habbá verem és ezzel lazítom a kását (már ekkor is nagyon fini). Ízesítem a citromhéjjal és vaníliával. Ezután kivajazott, kimorzsázott tortaformába töltöm és előmelegített sütőben 200 fokon 35-40 percig sütöm.
Valamilyen gyümölcsöntettel vagy lekvárral érdemes fogyasztani. Nálunk a málna volt kedvenc hozzá.

Forrás: Réka konyhája