2010. március 24., szerda

Spenótos lepény



A tésztához:

20 dkg tk. tönköly liszt
10 dkg pálmazsír
kb. 4 ek víz (annyi, hogy a tészta jól kezelhető és ruganyos legyen)
(a tojást én most kihagytam, anélkül is működik)

"Töltelék":

45 dkg mirelit spenót (természetesen, amikor van, akkor finomabb/jobb a friss)
2 gerezd fokhagyma
1 ek liszt
zabtej
só, szerecsendió
sajt

A lisztet egy csipet sóval és a pálmazsírral késesbetétű robotgép segítségével morzsalékossá dolgozom. Kiborítom a gyúródeszkára, közepébe egy mélyedés, bele a víz és addig gyúrom, amíg összeáll. A hűtőben minimum fél órát pihen.

Ez idő alatt, gyakorlatilag spenót főzeléket készítek. Pálmazsíron megdinsztelem az apróra vágott fokhagymát, szórok bele egy kis lisztet. A rántást felöntöm egy kevés(!) zabtejjel, majd bele a spenótot. Fűszerezem és készre főzöm. A tésztát kizsírozott, kilisztezett formába teszem miután kinyújtottam, megszurkálom villával és 10 percig elősütöm 200 fokon. A kész spenótot én bizony hálós szűrőn egy kicsit le szoktam csepegtetni, hogy ne tocsogjon tőle a tészta. Reszelt sajt (esetleg juhtúró) a tetejére és 20-25 perc alatt készre sütöm. A legfinomabb, amikor már langyosra hűlt az egész (kb. annyi idő, amíg elmegyünk a gyerkőcért az oviba;) ). Pritamin paprikával szoktuk legtöbbször enni. Most sajnos nem volt itthon, pedig nagyon szépek együtt!:)

Rengeteg variációban elkészíthető még, nálunk a párolt brokkolis megy még nagyon. Sajt/túró nélkül teljesen vega.

2 megjegyzés:

baritas írta...

Pompázatos tavaszi étek, csupa jóból :) Kipróbáljuk lepényesen is...

betti írta...

Nagyon csinos ezzel a virággal is:) és biztos fini is!