2010. február 25., csütörtök

Tepertőkrém


Ez nem kifejezetten reform étel, de még is nyugodt szívvel írom le, mert nincs benne semmi mesterséges adalékanyag és még finom is!
Töpörtyűből az jó (ennél a krémnél is) ami jól ki van sütve, a belseje lukacsos, levegős.

Hozzávalók:
-2 marék tepertő (kb. 10 dkg)
-2 dl tejföl (kb.)
- 1/2 fej vöröshagyma
- ízlés szerint só, bors

Először a hagymát apróra vágom, majd minden hozzávalót beleteszek egy tálba és botmixerrel összedolgozom. Tejfölből annyit teszek hozzá, hogy lágy krémes legyen az állaga, de ne legyen folyós.

Jó étvágyat!

2010. február 22., hétfő

Holland-diós kenyér (avagy recept a püspökkenyér pereputtyából)


Nálunk ez generációs süti. Ki tudja folytatódik-e majd?...

32 dkg cukor (az eredeti szerint, de én 20-22-vel szoktam)
20 dkg vaj
5 egész tojás
3 dl tej
36 dkg liszt (miért is nem 35? :)
2 kiskanál sütőpor
20 dkg durvára vágott dió

Habosra keverjük a vajat a cukorral, majd egyenként elkeverjük benne az egész tojásokat is. A tejhez hozzáadjuk a sütőport, míg el nem vegyül teljesen. Ezt az előzőekhez adagoljuk - felváltva a liszttel. Végül a dió következik.

Aki nemcsak magában szereti a mazsolát (mint nálunk a fiatalok) ezt is tehet hozzá. További javaslat ízvilágban: a birsalmasajt.
Kivajazott őzgerinc-sütőbe tesszük, és közepes tűzön addig sütjük, míg a beleszúrt tűre nem tapad rá a massza (ez kb.20-30 perc).

Minimál sütőtökleves




Szeretem a sütőtököt édes és sósan is. Már felvágni is szívderítő, a téli szürke napokon igazán jól esik az élénk színe:)

Hozzávalók:
- egy kicsi sütőtök
- kis fej vöröshagyma
- egy gerezd fokhagyma
- 3-4 ek olaj
- só és pici bors
- tökmag

A hagymát megpárolom, amikor már majdnem kész a fokhagymát is hozzáadom, ezt picit pirítom. Majd jöhet a sütőtök amit amit előzőleg megpucoltam és felkockáztam. Felöntöm annyi vízzel, hogy pont ellepje. Ha megpuhult a tök én botmixerrel pürésítem majd felengedem annyi vízzel, hogy még jó krémes legyen. Ha szükséges még sózom és borsozom. A tökmagot megpirítom és azzal tálalom.
És azért minimál, mert ezt az alapreceptet tovább fűszerezhetjük, vagy tejszínnel még krémesebbé tehetjük.

2010. február 20., szombat

Kölesfelfújt



Nagyon megörültem ennek a receptnek, mert sajnos a köles nálunk nem túl népszerű. Ebben a formájában eléggé rejtve van és még ízlett is a gyerekeknek.

Hozzávalók:

3 dl köles
3 dl víz
6 dl tej
8 evőkanál méz (ezzel a mennyiséggel alig lesz édes)
4 db tojás
5 dkg vaj
1 db citrom reszelt héja
vanília aroma

A kölest a vízben felteszem főni, ha felszívta felöntöm a tejjel és puhára főzöm. Tojássárgát kikeverem a mézzel és a vajjal. Amikor felhabosodott belekeverem a kihűlt kölesbe. Ezután következik a fehérje, habbá verem és ezzel lazítom a kását (már ekkor is nagyon fini). Ízesítem a citromhéjjal és vaníliával. Ezután kivajazott, kimorzsázott tortaformába töltöm és előmelegített sütőben 200 fokon 35-40 percig sütöm.
Valamilyen gyümölcsöntettel vagy lekvárral érdemes fogyasztani. Nálunk a málna volt kedvenc hozzá.

Forrás: Réka konyhája

2010. február 19., péntek

Karamellás almaleves...


... Tündérlátta Kata receptje alapján!

Nagyon belelkesedtem, amikor Kata ötletét olvastam a gyógyfüvek és az alma párosításáról. Ma készült is egy variáció nálunk is. A vicces az, hogy pont a lényeg nem volt itthon, a bodza, így másfelé kalandoztak a gondolataim.

Ahogy én készítettem:

Hozzávalók:

- 4-5 db közepes alma
- fahéj (egész kb.3-4cm)
- szegfűszeg (egész)
- 1/3 vaníliarúd
- 2,5 ek nádcukor
- kb. 1,5 dl zabtej
- 1 ek finom liszt
- kevés vaj+olaj
- víz
- pár csep friss citromlé

Rántást készítek a olaj+vaj, valamint a fehér liszt keverékéből. (Nekem ehhez a selymes ízvilághoz idekívánkozott a vaj és a teljes liszt helyett a finom, úgyis kicsi a mennyiség.) Ezt lassanként öntöttem fel vízzel, hogy a sűrűségét lássam hogyan alakul. Beledobáltam a fűszereket, így fődögélt, amíg az almát megpucoltuk, felkockáztuk. Az almával is főztem egy kicsit, majd lehúztam a tűzről. A cukorból karamellt készítettem. Ráöntöttem a zabtejet és kevergetve vártam, hogy beleolvadjon a tejbe a karamell. Ezt hozzáöntöttem az almás katyvaszhoz:) és vissza a tűzre. Kipecáztam a fűszereket és botmixerrel krémes állagúvá kevertem. Pár csepp citromlé bele, ahogy az íze kívánta és kész! Csoda finom lett! Köszi Kata!

Szeretnék egy bodzás-mézes variációt is mindenképpen kipróbálni!

2010. február 18., csütörtök

Az ovis szülinapos sütink


Hozzávalók:

- 1,5 bögre tk liszt (1 bögre nálam 2,5dl)
- 6 ek olaj
-1/2 bögre nádcukor
- 3 ek 5%-os ecet (pl. almaecet)
- 1 bögre víz (lehet zabtej is)
- fél rúd vanília kikapart belseje
- 1 tk szódabikarbóna
- kb. 10 dkg apróra vágott aszalt szilva
- őrölt fahéj (ízlés szerint)
- csipet só

A hozzávalókat összekeverem, itt szerintem kifejezetten jó a robotgép, hogy minél több buborék kerüljön a tésztába. Most egy nagyobbacska tepsibe (kimargarinozott/kilisztezett) öntöttem, mert kifejezetten azt szerettem volna, ha lapos a tészta. Az aszalt szilva darabokat egyenletesen beledobáltam és 200 fokon kb. 20 percig sütöttem. Végül, hogy valami flikk-flakk is legyen benne szülinapi süti lévén, Panka választotta szív és virág formákkal közösen kiszúrtuk őket.

Készítettem már meggyes-csokis variációt is. Itt az volt a lényeg, hogy nem kakaóport, hanem sok kakaó százalékos étcsokit olvasztottam bele.

Az eredeti (Anita féle recept azt írja nem jó hozzá a teljes kiőrlésű liszt. Én megreszkíroztam.)

2010. február 16., kedd

Bögrés mákos


Egyik kedvenc gyerekkori sütim, kicsit egészségesebben.

Hozzávalók:
1 bögre tönkölybúzadara
1,5 bögre rizstej (lehet boci is)
1 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 bögre darált mák (kb. 16 dkg)
1 bögre nádcukor (nekünk 3/4-del is ízlik)
1 tk. szódabikarbóna
1/2 cs. sütőpor
1 csipet só


Az összetevőket elkeverem, és 1 órát pihentetem, hogy a dara magába szívja a nedvességet. Kikent (zsiradék, liszt) tepsiben 160-180 fokon 35-40 perc alatt megsül.
Állítólag diósan is finom, de ezt még nem próbáltam.
Forrás: Sütemények - Napfényes Élet Alapítvány

2010. február 15., hétfő

Amerikai fánk

 


Holnap húshagyó kedd, tehát a fánk fogyasztása szinte kötelező. Három gyerek mellett azonban ez nekem a lehetetlen feldat. Így kapva kaptam a recepten, amit nagynéném adott át.
A fánk nekem fehér liszt és tojás. ezért elnézést kérek, mert nem egészen Waldorfos.
Ez a fánk ripsz-ropsz megvan és szinte tudja mindazt, amit egy fánknak tudnia kell, lágy és könnyű. Bár az amerikai konyha nem híres, ezt a fánkot mégis érdemes kipróbálni.


A recept:
2 egész tojás
1 pohár kefír
2 ek porcukor
2 cs vaniliás cukor
1 csipet só
1/2 csomag sütőpor
13 csapott ek liszt

A liszt kivételével a hozzávalókat összekeverjük, aztán a végén a lisztet is hozzáadjuk.
Pihentetjük 5-10 percet, addig pont felizzik a bő olaj - én pálmazsírt használok.
Kanál segítségével fánkocskákat sütök.

Jó étvágyat!
Posted by Picasa

2010. február 11., csütörtök

Gyümölcsleves gyógynövényekkel

 



Minden héten készül almaleves, mert ez gyorsan készül, tudnak benne segédkezni a gyerekek és még finom is.
Egy idő után kezdtem unni az ízét.
Mivel nagyon szeretjük a gyógynövények illatát és ízét, így a gyümölcsleveseinket is változatosabbá varázsoljuk velük. A szokásos fahéj, gyömbér, szegfűszeg mellé a mai levesbe citomfű került, múlt héten -mivel nagyon köhögtek- bodzát főztünk bele.
A levesek íze így még kellemesebb és a gyógyfüvek hatása is remek.
Posted by Picasa

2010. február 3., szerda

Tökmagos kence


Kicsit változatosabbá szerettem volna tenni a gyerekek kenyeres szokásait. Hát újjal kísérleteztem.

Hozzávalók:

3 rész pirított tökmag
1 rész aszalt paradicsom
egy löttyintés a paradicsom olajából, a benne ázott kakukkfűvel együtt
2 rész vaj (vagy növényi zsiradék)
1 gerezd fokhagyma


A tökmagot pirítás után hagyom hűlni, majd aprítógépben megpörgetem, bele a fokhagyma a paradicsom, ezzel is pörgetek rajta és végül összekeverem a sóval és a vajjal, itt lehet használni simán villát vagy botmixert, kinek mi áll jobban a kezére.

A kísérlet eredménye: fél siker. Nekünk nagyon ízlik, a gyerekeknek kevéssé...:)