2011. december 21., szerda

Szaloncukor házilag

Lehet hogy ördöngösen hangzik, de igazán nem az, hiszen meg lehet valósítani három gyerek mellett is:)
Valahogy nekem hozzátartozik a karácsonyhoz a szaloncukor, de a boltit rég nem szeretem és még a méregdrága "jó" minőségű is tele van mindenféle adalék anyagokkal. Ezért én évek óta készítem ezt a marcipános verziót, de még számos ötletet találtok Dolce Vita blogján. És nagyon izgalmasokat találhattok Olzkanál, gyönyörű fotókkal illusztrálva. Igazán jó ajándéknak is, amit akár gyerekekkel is készíthetünk!

2011. szeptember 4., vasárnap

Gombás cukkini

Lecsó helyett sikerült egyszer összehozni, az otthoni hozzávalókból.
Miután sikere volt, bekerült a gyerekétkek sorába.

Hagymadinsztelés után kevés őrölt pirospaprika, aztán a kockázott cukkini és gomba.
Kevés vízzel fölengedem, puhul. Addig megfőzöm a kölest sóval, vegamix-szel.
A megpárolódott cukkinihez hozzákeverem a kész kölest, és még pár percig összefőzöm.


 Ehhez az adaghoz most került egy kevés paradicsom is a kertből (meg padlizsán is).

Eleinte tojással készítettem, de ovitábor alatt vittem a gyerekeknek, és valaki rákérdezett, hogy köles van benne? Így jött az ötlet... :)


2011. május 29., vasárnap

Borsó főzelék

Ha "rendes ételről" van szó ez Boróka nagy kedvence. Tündérlátta már írt egy nagyon jó összefoglalót  főzelékekről és a borsóról is, most gyereknap alkalmából leírom nálunk hogyan készül mostanában.

A borsót felteszem főni annyi vízben, hogy épp ellepje. Ha megpuhult behabarom tejben  simára kevert  teljes kiőrlésű liszttel. Ízlés szerint sózom, meghintem frissen vágott petrezselyemzölddel. És a végén meglocsolom egy kis olajjal (olivát, lenmagot vagy búzacsírát használok ilyenkor) ezt jól elkeverem, hogy ne vegyék észre hogy "összeolajoztam". Ha valaki paprikával szereti az ilyenkor hozzá keverheti az olajhoz. Azért ilyenkor kerül bele az olaj, hogy minden értékes tápanyag megmaradjon benne.

Nálunk nagy kedvenc hozzá a tükörtojás vagy a növényi fasírt.

2011. május 11., szerda

Köleskrém


Egy ideje teljes tejdiétán vagyok, próbálkozom mindenfélével.
Szerintem ez finom is, már annak, aki szereti a szerecsendióval fűszerezett dolgokat.

Hozzávalók:
1 csésze forró főtt köles
negyed csésze főtt sárgarépa
fél kávéskanál szerecsendió
3 evőkanál durumliszt
3 evőkanál olaj


Az anyagokat összeturmixoljuk, ha szükséges, még ízesítjük.
Jó étvágyat!

Forrás: Feketéné Bokor Katalin: Életreceptek - ételreceptek

2011. április 10., vasárnap

A medvehagymáról

Sokan ismerjük, szeretjük, használjuk manapság a medvehagymát, de legyen itt pár sor azok kedvéért akik még nem.
Azontúl, hogy nagyon ízletes jót tesz az emésztőrendszernek, magas C vitamin tartalmú, enyhíti a hurutos megbetegedések tüneteit, csökkenti és a vérzsírt és még hosszan folytathatnám. Részletesen itt .
Gyűjtése nem igényel mély botanikai ismereteket, de körültekintőnek kell lenni, hiszen összetéveszthető a levele a gyöngyvirágéval és az őszi kikericsével (ezek levele nagy dózisban mérgező). Segíthetnek a beazonosításban az itt található képek. Gyűjtésekor még egy dologra fontos odafigyelni, egy tőről ne szedjünk le minden levelet, hogy a növény ne pusztuljon el és jövőre is megtaláljuk ugyanott.

És medvehagymás receptek:
http://rongybabakonyha.blogspot.com/search/label/medvehagyma
http://www.noioldalak.hu/medvehagyma/receptek.html
http://szellemafazekban.blogspot.com/p/medvehagymas-etelek.html
 
Aktuális kedvencem a medvehagyma krém amit nagyon sokféleképp használhatunk. Nagyon finom pirítósra kenve, tésztával, kész levesek ízesítésére. És sok mindenre amire mondjuk a pestot el tudjuk képzelni. Ehhez sok levelet (én 30dkg-ot mértem), pirított tökmagból 3 marékkal, 3-4 dl olívaolajat egy kis sóval összeturmixoltam. Ebből lett 3 pici üveg ami hűtőben sokáig eláll.




2011. április 4., hétfő

Csicseriborsó leves árpával


Találtam Dolce Vitanál még ősszel ezt a levest. Néhány apró változtatással többször került már az asztalra, nálunk pl. mindig kerül bele valamilyen kolbászféle (lehet, hogy nem teljesen autentikus, de így mindenki szívesen megeszi:) )Én benne hagytam a leveszöldségeket is, mert  azokat mindenki szereti. És még ami más nálunk, hogy bazsalikomos pestoval szoktuk enni, vagy van aki sok tejföllel. Még annyi, hogy ebből az adagból egy kiadós mennyiség lesz.


Hozzávalók:
20 dkg csicseriborsó
20 dkg apró fehér bab
20 dkg árpa
1 nagy fej hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
3 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1/2 fej zeller
20-30 dkg kolbászféle (most bio mangalica debreceni, de füstölt kolbival szerintem finomabb) -- ez persze el is maradhat és akkor teljesen növényi a levesünk
4-5 zsályalevél
só és ízlés szerint bors

Előző este a hüvelyeseket és az árpát beáztattam (külön-külön). Másnap először oda tettem főni a csicserit, a zsályával és a hagymákkal, majd egy óra után a babot is hozzá adtam. Megpucoltam a zöldségeket és azokat is beletettem a levesbe. Miután minden megpuhult kivettem 2 merőkanál levest (benne a hagymával) és lepépesítettem és visszaöntöttem a fazékba sűrítésként. Ekkor kerül bele az árpa és esetleg a felkarikázott kolbász. Ízlés szerint sózzuk a levest és főzzük még kb.15- 20 percig.

2011. január 24., hétfő

Alma trikóban


Igazából bundában, de a gyerekekkel megbeszéltük, hogy az unalmas.

Kezdenek almáink aszalódni, ráncosodni így télvége közeledtével.
Talán nem bánták sorsukat (mint annak idején Saláta Sára sem).

Mindenkinek van saját bejáratott receptje a palicsinta készítésére. Ki tojás nélkül zabtejjel, rizstejjel, ki tojásosan teljes kiőrlésű liszttel vegyítve, ki szódával tojással, és ki tejjel szódabikarbónával, stb.
Az a lényeg, hogy a tészta kicsit sűrűbb legyen, mint a palacsintáé.
Megforgatjuk benne a karikára vágott almákat és ghíben, pálmazsírban, hidegen sajtolt olajokban (tetszés szerint) kisütjük.
Fahéjjas porcukorral tálaljuk.

Valószínűleg nincs új a nap alatt, mégis most aktuálisnak éreztem.